Izsó Zita-Bach Máté: Pesti nő

Az Athenaeum gondozásában jelenik meg Izsó Zita és Bach Máté kötete, a Pesti nő. Nem ismertem az ugyanezzel a címmel már sokak által követett blogot, és szándékosan nem is néztem utána, mielőtt nekiláttam volna a könyvnek. Így talán a vártnál is nagyobb volt a meglepetés…

Izsó Zita-Bach Máté: Pesti nő

Megjelenés: 2017. április

Kiadó: Athenaeum

Téma, műfaj: interjú, női sors

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 208 oldal

Csillagérték: 10

Fülszöveg:

A ​pesti nők hétköznapiak, híresek vagy éppen különlegesek. Történetük megejtő, szórakoztató vagy elgondolkodtató. Fahidi Éva holokauszttúlélőként a kilencvenes éveiben kezdett el táncolni, Hosszú Mari 1956 hőse volt, Zárzug Zita egy kerékpáron végigkerekezte a Földet, Kozák Danuta gondolatban minden vízbe beleképzelte már magát egy szál kajakkal. Mert ki gondolná, hogy egy nő feladja az irodai állását, csak hogy takaríthasson? Vajon számítunk arra, hogy egy női sofőr mellé ülünk be a taxiba? Találkoztunk olyan színészből lett biztosítási ügynökkel, akinek bármikor elmondhatjuk személyes panaszainkat? Vagy olyan kocsmárossal, akinél az asztalon táncolhatnak a lányok? Esetleg láttunk már olyan szempilla-stylistot, aki a férjén kísérletezik, vagy olyan cukrászt, aki bármit megformál? Izsó Zita és Bach Máté interjúkötetében megelevenedik a pesti nő. A hétköznapi hősök mellett többek között Törőcsik Mari, Péterfy Bori, Kiss Tibor Noé vall arról, hogy milyen ma itt Pesten egy igazi pesti nő bőrében élni.

Fotó forrása

Leginkább a kíváncsiság hajtott a könyv felé. Tiszta lappal indult. Nem tudtam a kezdeményezésről és a blogról semmit, nem voltak elvárásaim. Talán némi fenntartás azért lappangott bennem a kötettel kapcsolatban, de – egy olyan könyv esetén, ami az olvasottak alapján meggyőz – ezt bármikor el tudom hessegetni. S itt még csak hessegetni sem kellett, ment az magától. Jó messzire, a feledés homályába.

Fotó: Facebook, A pesti nő

A Pesti nő csupa meglepetés volt ugyanis számomra. Az már a könyvben szereplő személyek névsorán végigfuttatva a szemem is világos volt, hogy nem feltétlenül a hírességek, a már unásig nyomatott karakterek kerülnek rivaldafénybe. Nyilván, akad néhány húzónév is, mint Törőcsik Mari vagy épp Kozák Danuta, de ők alapvetően azok táborát erősítik számomra, akik értéket képviselnek, és akikről bármikor szívesen olvasok. Fogalmam sincs, hogy a riportok előtti portrék vagy a hihetetlenül intim és őszinte hangvétel tette-e lehetővé, de az első kérdéstől az utolsó válaszig úgy éreztem, mintha egy kis szalonban ülnék, ahol ki-ki elmondja a saját történetét. Néhol sarkítva, néhol összekacsintva, szerényen vagy kicsit harsányabban. Mindenki a saját stílusában. Ezzel kapcsolatban például az is nagyon szimpatikus volt, hogy bár nyilván némi utómunkát igényel a végleges, megjelenésre szánt szöveg formába öntése, de  a szerző érezhetően nem nyúlt bele a meginterjúvolt személyek nyelvhasználatába, stílusába. Általános hiba, hogy a szerző utólag mindent saját magára szab át, itt viszont - úgy látom - nem így történt. S a riporter is – aki akár lehetek én, de lehetsz te is – sem a tolakodó, bulvárra szomjazó oldalunkat akarja kiszolgálni, hanem inkább a lelkünket. Így válik lehetővé, hogy felfedezzük a valódi értéket…ami tagadhatatlanul ott lapul minden beszélgetésben.

Fotó: Facebook, A pesti nő

Nem akarom túlidealizálni a kötetet, a legkevésbé sem. Nem mindenki volt szimpatikus, nem mindenki volt patyolattiszta. De miért is kéne kedvelnem? Miért is lenne makulátlan? Nem is ez számít, hanem hogy olyan nőkkel, lányokkal, asszonyokkal ismerkedhettem meg, akik minden megpróbáltatás ellenére megtalálták saját helyüket az életben, megtalálták a saját örömforrásaikat, megtalálták az utat, hogy önmaguk lehessenek. Ez nem lehetetlen küldetés, hiszen itt élnek köztünk. Sokszor elmerülünk a mindennapok káoszában, és nem figyelünk arra, milyen varázslatos emberek is vesznek körbe minket: az aluljárók takarítójától, a cukrászon keresztül, egészen a vendéglátósig vagy a holokauszt-túlélőig. Nem, nem kell mindenkit kedvelni. Nem is lehet. De elismerni azt, amiben jó…nos, azt senkitől nem tagadhatjuk meg.

Fotó: Bach Máté (Facebook: A pesti nő)

A Pesti nő csodálatos kötet. Sokszínűség, tapintat, őszinteség, érték, lüktetés és kortalanság. Ezek a szavak jutnak eszembe, és fentebb sem véletlenül Törőcsik Marit és Kozák Danutát hoztam példaként. A könyv sokak számára, lényegében korosztálytól függetlenül okozhat hasonlóan kellemes perceket, mint nekem. Egészen biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja majd benne a számára legértékesebb gyémántot (nem is biztos, hogy csak egyet). Jó érzés volt forgatni a könyvet, jó érzés volt most róla írni. Nem tagadom, ez a könyv kicsit visszahozta az újságírásba, a riportkészítésbe vetett (már nagyon elhalványult) hitem. Igenis lehet okos interjúkat készíteni, igenis léteznek a hétköznapi hősök. Nem csak a fővárosban (Kiss Tibor Noénak - többek között - például pécsi kötődése miatt is nagyon megörültem). Mindenhol körülöttünk (akár az a hölgyemény is lehet, akit a tükörben látsz) – jó volna őket is megmutatni. Köszönöm az élményt!