Chaja Polak: Salka

A Park Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2016-ban Chaja Polak: Salka - Egy anya portréja című életrajzi ihletésű könyve, mellyel édesanyjának kíván emléket állítani.

Chaja Polak: Salka

Eredeti megjelenés: 2004.

Hazai megjelenés: 2016.

Kiadó: Park Könyvkiadó

Téma, műfaj: életrajzi, holokauszt

Fordította: Gera Judit

Megrendelhető: ITT

Terjedelem: 240 oldal

Csillagérték: 6

Fülszöveg:

„Hirtelen eszembe jut a járása. Ahogy határozott, kemény léptekkel átmegy az utcán. Azóta se láttam soha senkit, aki így járt volna; a mozgás a csípőjéből indult, és olyan mohóság volt benne, mintha minden lépés, minden láblendítés maga lenne a győzelem, a diadalkiáltás: jövök, jövök, élek, élek. Olyan boldogság, amiről minden kétség nélkül azt hitte, hogy az egész világgal osztozik benne." Chaja Polak Salka című művében holokauszt-túlélő édesanyjának állít emléket. Salka a 20. század legnagyobb részét végigélte, és a század eseményei élete minden pillanatát meghatározták, sőt befolyásolták. Története egyúttal az elmúlt évszázad története is, mely nemcsak a remény és csodák százada, hanem a modern történelem legnagyobb bűncselekményének évszázada is volt.

Nem titok, hogy a világháborúval és holokauszttal kapcsolatos szépirodalom az egyik gyengém. A naplók és visszaemlékezések - főleg, ha szerzője nő - gyakorlatilag bármelyik korból és a világ bármely tájáról jöhetnek, nagyon szívesen olvasom őket. A Salka mindkettőt ötvözi.

Chaja Polak

Megjelenése óta szemezek a könyvvel. Második világháborús, holokauszttal foglalkozó, női szempontú visszaemlékezés viszonylag ritkán kerül a kezembe, ami persze saját korlátaimnak is betudható. Jelesül: nem igazán tudok a létezésükről. A Salka más. Már a tavalyi Könyvfesztiválon is nagyon vonzott, bár fogalmam sem volt, mit várok tőle. Elképzeléseim nyilván voltak. A világháború női perspektívából való megközelítésével kapcsolatban két igazán maradandó olvasmányélményem van. Az egyik talán gyermeki is, hiszen Anne Frank naplójáról van szó. Ez viszont - sajnos - nem rajzol teljes életpályát, Anne Franknak nem volt lehetősége, hogy a háború viszontagságai utáni sebeket és nyomokat gyógyíthassa (mindig elábrándozom, mekkora reménysége lehetett volna ez a kicsi lány az irodalomnak). A másik ilyen pedig Gyarmati Fanni naplója. A nőé, aki leírja - még akkor is, ha talán meglepően tárgyilagosan is - ő hogyan élte meg a háborút. Nem csak a Radnótival történteket, hanem azokat a kiszolgáltatott helyzeteket, a megaláztatást és erőszakot, amit kedvese elhurcolása mellett még el kellett szenvednie. Nőként. 

Borító

Tárgyilagosság. Nem kell róla beszélni. Nem kell nagy ügyet csinálni belőle. Nem kell rágódni rajta. Ez lenne a megoldás? Kristin Hannah nemrégiben - szintén a Park Könyvkiadó gondozásában - megjelent regénye ezzel a felütéssel kezd, és igazol végig a történetben: manapság túl sokat beszélünk dolgokról. Ez a kor hibája. Tényleg ez volna? A tárgyilagosság és hűvös elbeszélés a megoldás? Vagy a folytonos panaszkodás nyújt segítő kezet? S most vissza a Salkához! Bár azt gondolom, az eddigiekben is nagyon közel jártunk hozzá. Ugyanezeket éreztem olvasás közben: a tárgyilagosságot, a hűvösséget. A kötet történetvezetése nem lineáris. Mikor már azt gondoltam, értem...mikor belehelyezkedtem egy érzelemvilágba, hirtelen váltás történt. Mintha ezzel akarná megtartani a három lépés távolságot. Nem csupán az olvasóval, az elbeszélt történettel szemben is. 

Egy anya portréja. Ezt az alcímet viseli a történet. És tényleg, mintha csak egy szögre akasztott képről lenne szó, amit minden családtag sokszor végigmér, vagy csak elhalad előtte, mint minden más fotó előtt, napjában többször. Van róla véleménye, ismeri a történetét, de nem élte át, mert "anya" nem akarja megmutatni. A fotó pedig fakul elmosódik. Szépen. Lassan. Ezt éreztem. Nem a nyomor és fájdalom utáni kíváncsi kutakodás vezetett ehhez a könyvhöz, hanem a megismerésé. S mégis: a könyvet becsukva kicsit értetlenül álltam. Nem értettem volna? Nem tudom megmagyarázni pontosan, mi is történt abban a pár órában, amit a könyvvel töltöttem, nem érzem azt, hogy nem történt velem semmi, viszont az sem, hogy valami igen. A térbeli és időbeli ugrándozás, az elkalandozások számomra nem tették lehetővé, hogy valóban átéljem ezt a múltidézést. Nyilván a naiv olvasó szól belőlem, mikor ezeket a sorokat írom. Szép emlék ez a könyv, ezt érzem. Viszont tőlem távol maradt.