A 2012-es londoni olimpia után jelent
meg Kásás Tamás és M. Kiss Csaba kötete az Ulpius-ház gondozásában. Az akkori
fogadtatására már nem is emlékszem, de arra, hogy mennyire szerettem volna
elolvasni, és hogy mit éreztem, hogy tetszett a könyv, arra színtisztán.
M. Kiss Csaba-Kásás Tamás: Kása
Ulpius-ház, 2012, 268 oldal
Azt hiszem, sokan egyetértünk abban,
hogy az elmúlt 16 évben - de idevehetjük akár az 1996-os olimpiát is - a
2012-es londoni nyári játékok a magyar férfi vízilabda mélypontja volt.
Lelkileg mindenképp, és hát ne tagadjuk: az eredmény tekintetében is. Ötödikek
lettünk, még csak a bronzmeccsig sem jutottunk. A közvélemény címvédést várt.
Aranyat a Kemény-legényektől. Vajon a csapat is készen állt erre? Tudta, hogy
készen áll rá? És mekkora súlyt tett a játékosok vállára az
"elvárás"? Tulajdonképpen ezekkel a kérdésekkel felvértezve vetettem
magam Kásás Tamás könyvébe.
Fotó: InStyle |
Tudtam, hogy válaszokat fogok kapni. Tudtam, mert a magyar
férfi vízilabda emiatt is szerethető számomra. És ezért nem tudnak soha
csalódást okozni. Ötödik (vagy sokadik) hely ide, vagy oda.
Athén, 2004 |
"Magam is meglepődtem eleinte, hogy könnyekig el tudok
érzékenyülni, el is akartam fojtani, mert nem tartottam férfiasnak. Aztán
rájöttem, ez butaság. Lehet, hogy a sírás a konvenciók szerint nem férfias. Én
azt mondom: emberi. Természetes. Pont úgy, mint a nevetés."
Az életrajz klasszikus értelemben véve nem életrajz. Nem Kásás
Tamás írta ugyanis, hanem M. Kiss Csaba. De nem is életrajzi regény, merthogy
az eseményeket, magának az életrajznak a fontos állomásait, az érzelmi hátterét
Kásás Tamás elbeszéléseiből alkotta meg a tulajdonképpeni író, aki Kásás
Tamásként meséli el egy pólós világsztár életének első harminchat évét. Azt az
időszakot, amikor egy kisfiú belekezdett a vízilabda nevű sportba. Ezt a fiút
kísérhetjük végig a profivá, mi több: világsztárrá válás útján, fontos
megállókkal, magánéleti háttérrel, egészen a magyar férfi vízilabda csúcsáig.
Aztán le a mélybe. Mindenhol őszintén, nem kertelve.
"Az élsport az egekbe tud repíteni.
És bele tud
döngölni a földbe."
London, 2012 |
Nem botránykönyv. Abban az értelemben legalábbis egészen biztosan
nem, mint arról napjainkban gondolkodunk. Nincsenek benne a szekrényekből kieső
csontvázak, sem sározás vagy mocskolódás. Igaznak tűnő és kemény vélemények
azért akadnak. Hogyne akadnának! Az események megkövetelik. Nem is bulvárkönyv,
bár elkerülhetetlen, hogy bizonyos közéleti szereplők és sportolók megemlítésre
kerüljenek - ez már csak egy ilyen szakma. Ez a könyv egy komplex történet,
mely a legkevésbé sem szűkölködik roppant szórakoztató sztorikban. Bizony, a
pólósok élete sem csak edzésből és versenyekből áll, Kása pedig beenged minket
a kulisszák mögé, az egészen mókás háttérsztorik világába. Az alvajáró Szívós
Marci például folyamatosan megnevettetett. Mindezektől pedig iszonyatosan közel
érzem magamhoz Kásást és az egész csapatot. Minden érdekelt, és mindenről
kaptam is egy szelet élményt, olyat, amit a képernyőn keresztül nem kaphatok. A
sikeres évek és olimpiák után betekintést engedett a londoni olimpia lelki
hátterébe is. Úgy érzem, megosztotta velem az ott történteket, és úgy érzem,
meg is értettem. Nyilván annyit kaptam, amennyi rám, olvasóra tartozik.
Ugyanígy járt el a magánéleti kitérőkkel is, nagyon helyesen.
2008 |
"Az emberek engem is lapogattak, ölelgettek, gratuláltak.
Visszafogottan, csendesen örültem ott, az uszoda előtt, de belül könnyekig
meghatódott voltam.
Nem magamtól, nem a három gólomtól. A többi, itthon
szurkoló ember örömétől.
Felemelő volt látni, mekkora boldogságot szereztünk nekik."
Összességében a Kása története,
stílusa és felépítése nagyon okos, jól átgondolt életrajzi írás. Szerettem,
hogy meg tudtam könnyezni, szerettem, hogy hangosan tudtam rajta
nevetni. Szerettem, hogy mindig megemlíti, kiemeli a szurkolókat. Kicsit olyan
ez a könyv, mint maga a vízilabda (meglepő, igaz?). Én is ott lehetek
(lélekben), én is átélhetem, és néha még meg is érthetem a történteket. Jó volt
újra felidézni ezeket a szép, és kevésbé szép emlékeket/meccseket. Vannak
pillanatok, melyek örökre belém égtek (igen, ilyen a „bmeg-es gól”, melyen
sírtam és nevettem egyszerre – sosem felejtem el).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése