Jojo Moyes: Miután elvesztettelek

Megmosolyogtatott, megríkatott, kifacsart és felszabadított. Ez volt a Mielőtt megismertelek, most pedig itt a folytatás. Na de mégis hogyan tovább? Lássuk, merre vezet Lou útja, hogyan küzd meg múlttal és jelennel, és mennyire sikerül megfogadni a tanácsot, amit kapott. Amikor egy történet véget ér, elkezdődik egy másik...

Jojo Moyes: Miután elvesztettelek

Cartaphilus Kiadó, 2016, 448 oldal

"Az élet már csak ilyen.

Sosem tudjuk mi fog történni.

Ezért kell élnünk a lehetőségekkel,

amíg lehet."

Egy-egy hatalmas sikert aratott könyv vagy éppen film gyakran sarkallja arra az írókat, rendezőket, hogy – a sikert meglovagolva – folytatást passzintsanak az adott műhöz. Kérdés persze, hogy az első sikert folytatja-e a következő, vagy épp halvány utánzat követi a korábbi kedvencet. Igényli-e minden kasszasiker a folytatást? Mindkét tábor oldalán számos példa sorakozik. Itt az ideje, hogy eldöntsük, a Mielőtt megismertelek második része melyik sorba álljon…

A történet kezdetén Will halála után járunk néhány hónappal. Lou – az első regény sugallatának ellenére – cseppet sem törődött bele szerelme elvesztésébe, sőt, igazán azt sem mondhatnám, hogy életét – ígéretéhez híven – másként élné, mint Will előtt. Csupán a helyszín változott: vidéki kisvárosból Londonná, a családi perpatvarok helyett már-már depressziós magánnyá. A helyzetfelismerés csalódottsága után egyedül az elbeszélés gördülékenységébe kapaszkodtam – meg az első rész emlékeibe. Aztán rájöttem, hogyha élvezni akarom a történetet, akkor ideje elengednem a Mielőtt megismerteleket. Persze, elkezdhetném sorolni, hogy rengeteg olyan elem hiányzott ebből, ami miatt az elsőt szerettem. Leginkább a párbeszédek szellemessége és a regény alapját szolgáló rendkívül fontos és szerteágazó erkölcsi kérdés hiánya, ami a Miután elvesztetteleket egy szimpla chick litté tette.

Ausztrál borító - az egyik kedvencem

És igen: a Miután elvesztettelek egy chick lit. Sem több, sem kevesebb. Történet egy lányról, aki elvesztette a szerelmét, aki „valamivel többet” hagyott a nőre, mint azt remélte volna. Ha pedig ezt a tényt elfogadjuk, akkor még az is lehet, hogy egy könnyed szórakozást kínáló könyvet kapunk. E tekintetben a Miután elvesztettelek tökéletesen megállja a helyét önálló regényként is, sőt! Az események lassan bontakoznak ki, gyanítom, ha egy új epizód kezdetekor átugrunk húsz oldalt, akkor is nagyjából ugyanott tartunk a történetben. Épp ezért érdekes, hogy még így is mennyi minden történik. A már megismert szereplők rendre felbukkannak, bár nem mindenki úgy, ahogy emlékeztem rá. Lou anyjával kapcsolatban például nem emlékszem, hogy ennyire irritatív jelenség lett volna, viszont az egykori vőlegény és új nője okozott néhány vidám pillanatot. Will szüleinek életében gyökeres változás állt be. A régiek mellett pedig – természetesen – új szereplőkkel is megismerkedhetünk. Lily, a váratlanul felbukkanó tini hatalmas galibát és meglepődést okoz, Sam pedig egy kedvelhető fickó.

"De ahogy ott ültem a műanyag széken és kortyolgattam az instant kávét, rájöttem: valahogy hirtelen átkerültem a másik oldalra. Átmentem egy hídon. Már nem osztoztam a küzdelmükben. Tudtam, ez nem jelenti azt, hogy nem fogom örökké gyászolni Willt, nem fogom szeretni, nem fog hiányozni, de az életem valamiképpen visszakerült a jelenbe."

Orosz borító

Jojo Moyes – érzésem szerint – alapvetően nem szándékozott többrészes sztorit kerekíteni Lou és Will történetéből, és egy picit beleesett a regény sikerének meglovagolásának tipikus hibájába. Ennek ellenére nem gondolom, hogy a Miután elvesztettelek elhibázott könyv lenne, vagy ne lenne jó. De azt mindenképp érdemes szem előtt tartani, hogy aki az első kötet varázsára számít, az bizony feltehetően nagyot fog csalódni. Én nem így tettem, inkább hátradőltem, mint a nő a borítón, és sikerült kikapcsolódnom.

KAPCSOLÓDÓ BEJEGYZÉS

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek