Szabó
T. Anna, Lackfi János és mások tollából igazán különleges kiadvány jelent meg
az Athenaeum gondozásában 2016 elején. A költemények a virtuális térben már
olvashatók és kedvelhetők voltak, csakúgy, mint a borító, melyet a közösségi
média népe választhatott ki.
Szabó T. Anna-Lackfi János és mások: Verslavina
Athenaeum, 2016, 56 oldal
A
költészet halott. A költészet unalmas. A költészet elavult. A költészet nem
trendi. A költészet a múlté. Senki nem olvassa. Senkit nem hoz lázba. - Talán
mindannyian hallottuk már a fenti vélekedések valamelyikét. Egyetértünk vele?
Egyesek egész biztosan. Akik azonban 2015-ben nem csukott szemmel jártak a
közösségi oldalakon, és a nyereményjátékokon és trollkodáson kívül másra is
nyitottak voltak, talán kevésbé osztják a fenti nézeteket. Bár, ha kicsit
jobban belegondolok: a trollkodás nem is áll annyira messze attól a
jelenségtől, ami néhány hónapja a Facebookon kialakult. Ki gondolta, hogy
néhány verspassz kihozza a közösségi média népéből a poétát?
Mi lehet az ok? Az örök téma: férfi és
nő. Mégis másként, mint eddig. Nem (csak) a fiatal szerelem - a viszonzatlan, a
beteljesült vagy az éppen kihunyó - áll a középpontban. Nem (csak) a nagy ívek,
az érzelmektől túlfűtött gondolatok vezetik a sorokat. Inkább a hétköznapok.
Ahogyan és amit gondolunk a másikról - a férfiról, a nőről, egymásról és
önmagunkról. No meg arról, hogy ki hogyan szeretne/tud megfelelni a társadalmi
elvárásoknak, ki mennyire felel meg vagy neveti ki a sztereotípiákat. Mindezt
pedig egy olyan életszakasz képviselői által, akik érzésem szerint
indokolatlanul kevés szerepet töltenek be a költészet egészében. A negyvenesek,
az épp ahhoz közeledők, vagy azt elhagyók. Persze, előfordulhat, hogy a
korosztályi különbség miatt gondolom ezt, vagy mert nem fókuszálok annyira a
témára, vagy mert engem is magával görget a Verslavina...mindenesetre a kötet -
meg az egész népszerűség, ami övezi - jelzésértékű számomra.
Jelzés, hogy van igény a költészetre -
bebizonyítva ezzel, hogy közel sem halott. És jelzés, hogy a férfi-nő
szerep/kapcsolat (nemcsak mint téma) örök érvényű. Miközben olvastam a
verseket, azon (is) gondolkodtam, hogy vajon, ha 100-150 év múlva előveszik
ezeket az írásokat a majdani társadalomtudósok, vagy épp a 21. századi női-férfi
szerep iránt érdeklődők, vajon reális képet kapnak-e korunkról...meg persze
azon is, hogy magukra ismernek-e bennük. A jövő fejével nem tudok gondolkodni,
néha a magaméval sem egyszerű, mindenesetre a Verslavina olyan tükröt állított
elém, ami - akárhogy is nézzük - tetszett.
Picit nekem ugyanis olyan volt ez a
válogatás, mint a mindennapjaink. Úgy "viselkedik", ahogy mi
viselkedünk. Viccelődünk, sírunk, bosszankodunk, depresszióba esünk,
veszekszünk, értetlenkedünk, mosolygunk, vágyakozunk, álmodozunk, mutogatunk a
másikra, kinevetjük magunkat, szembenézünk a hibáinkkal, szeretünk, megértőek
vagyunk egymással, dolgozunk, elmerülünk a napi gondokban, felszabadultak
vagyunk...
...nők vagyunk vagy férfiak,
tulajdonképpen mindegy, mert mind ugyanannyira értékesek vagyunk, ugyanolyan
emberek, ugyanazokkal a problémákkal, és ami még fontosabb: ugyanazokkal az
örömökkel. Milyen jó megosztani, milyen jó osztozni ezen. Nekem emiatt
maradandó élmény ez a könyv, mert a költemények gyakorlatilag ugyanúgy viselkednek,
mint mi magunk - a mindennapokban. Imádtam, hogy a versek reflektálnak
egymásra: vagy továbbfűznek egy gondolatot, vagy vitába szállnak egymással. Van
itt minden: férfi csipkelődés, cicaharc, sztereotípiadöngetés, mókázás. Az
egész kötet nagyon élő, ettől pedig nem lehet nem azonosulni vele. Teljesen
mindegy, épp melyik életszakaszunkban járunk.
A kötetet egy Pécs-Bikal buszútra vettem
elő. Az utóbbi időben keveset buszozom, viszont úgy saccoltam, hogy az 50 km-es
távot - amit a busz laza másfél óra alatt meg is tesz - végigolvasom. Nos,
kedves leendő Verslavina-olvasó: nem biztos, hogy a tömegközlekedés megfelelő
környezet ehhez a versfüzérhez! Nevetés kockázata a levegőben! Bár igaz: kit
érdekel?! Ha akarnék sem tudnék negatív kritikával élni a kötettel
kapcsolatban. Kikapcsol, szórakoztat, megnevettet, mosolyt csal az arcomra,
elgondolkodtat. A szerzők és versek összeválogatása színes, nem is tudom, mit
mondjak még...Verslavinát minden kézbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése