Elizabeth Berg: Sorsok szőttese

Néha megrekedünk. Néha egy hatalmas tragédiának kell történnie ahhoz, hogy továbblépjünk. Néha akkor sem sikerül teljesen. Néha ilyenkor egy kicsit vissza is kell néznünk. Hogy hol hagytuk el magunkat. Elizabeth Berg Sorsok szőttese című regénye General Press Kiadó gondozásában jelent meg nemrégiben.

"Mire jó, ha megpróbáljuk uralni a sorsunkat, ha úgyis az ural minket?"

Elizabeth Berg: Sorsok szőttese

Eredeti megjelenés: 2013.

Hazai megjelenés: 2016.

Kiadó: General Press Kiadó

Fordította: Szieberth Ádám

Téma, műfaj: chick lit, motiváció

Megrendelhető: ITT

Oldalszám: 264 oldal

Csillagérték: 8

Fülszöveg:

Cecilia Ross motivációs szónokként arra biztatja az embereket, hogy változtassanak az életükön, az ő élete azonban lassan elmerül a megszokások tengerében. Legjobb barátnője halála és egy váratlan levél egykori szerelmétől azonban kizökkenti a régi kerékvágásból. Úgy dönt, elérkezett a változás ideje, ezért önkéntes munkát vállal egy helyi hospice-ban, eladja minnesotai otthonát, majd beköltözik egy gyönyörű, régi kertes házba, ahol három másik nő lakótársa lesz. Azért, hogy helyrehozzák a múltban elkövetett hibáikat, Cecilia, Lise, Joni és Renie közös utazásra indulnak, amelynek során nemcsak elveszettnek hitt szerelmeikre találnak rá újra, de önmagukat is jobban megismerik. Elizabeth Berg megindító regényében négy asszony sorsa fonódik össze, akiknek teljesen különböző a múltja, a jelenüket és a jövőjüket azonban meghatározza az egymás iránt érzett szeretet és barátság.

Van néhány motivációs oldal, amit szívesen nézegetek. Nem sok, de akad. Magyar és külföldi egyaránt. Előfordult persze olyan is, melynek követését azért függesztettem fel, mert nem tudtam hová tenni azt a rengeteg optimizmust, amit ontott. Szó szerint: ontott. Ezek az oldalak számomra kevésbé hitelesek, inkább erőltetve, a "csakazértis" szellemében vezetik őket. Pedig ez nem életszerű. Mindenkinek vannak mélypontjai, amit meg is kell élni. Ezeknél az oldalaknál nem éreztem ezt. A motivációs tréner/szónok sosem boldogtalan, nem érzi kilátástalannak a helyzetét? Dehogynem! És attól emberi és őszinte, ha ezt bevallja. És megmutatja, ő hogy lábal ki belőle. A Sorsok szőttese főszereplője, Cece épp ezt teszi.

"...márpedig egy motivációs szónoknak semmi sem hiányzik kevésbé, 

mint hogy enervált, búbánatban dagonyázó ember benyomását keltse."

Minden motivációs szónok mellett áll valaki vagy valami, aki vagy ami biztosítja számára, hogy az optimizmus, amiről beszél, hiteles legyen. Vagyis van valami olyan személy vagy dolog az életében, ami a biztonságot, ha úgy tetszik: az energiaforrást biztosítja számára. De továbbmegyek: ilyen tényező nem csupán a motivációs szónok életében van, hanem mindannyiunkéba. Egy hely, egy személy, egy közeg, akinek vagy aminek közelében egyszerűen képtelenek vagyunk nem pozitívan gondolkodni, vagy épp szomorúnak lenni. Még akkor is, ha épp nagyon megbántottak vagy cserbenhagytak minket. Cece épp ezt a pontot vesztette el az életében. Örökre. Kicsit fura, hogy épp akkor lapoztam fel a könyvet, mikor valami hasonló történt velem is. Bár esetemben - talán, és bízom benne - nem örökre. De vissza a könyvhöz, meg önmagunk motiválhatóságához!

"Ha a sors kezét kihagyjuk a képletből, akkor elmondhatjuk, 

hogy nagyrészt azért vagyunk azok, akik, mert azt hisszük magunkról, amit. 

Mert bárhol is legyünk a világban, főként a két fülünk közti szűk térben élünk."

Néhány nap, hét vagy hónap után a semmi közepén (legalábbis lelki értelemben), Cece elhatározásra jut: változtatni fog. Megszakadnak a régi kapcsok, barátnője egykori férje újraházasodik, és egy régi szerelem is újra felbukkan a múltból. Cece elköltözik a házból, melynek szomszédságában elvesztett lelkitársa, barátnője lakott, és három női lakótárssal kezd új életet - akikről szintén kiderül, ők is hordozzák magukon saját terheiket. Cece története mellett a Renie múltjában bujkáló titok rázott meg leginkább. Vajon meg tud-e bocsájtani egy elhagyott gyermek az anyának, aki eldobta őt magától? Mindezt hogy éli meg az anya? Egyáltalán, nevezhetjük-e őt anyának? 

"...életünk során megadatik nekünk néhány szép kapcsolat olyan emberekkel, 

akiket mindörökre a szívünkben őrzünk."

Elizabeth Berg regénye könnyed, csajos olvasmány az újrakezdésről. Arról, hogy bátornak kell lennünk, hogy el kell engednünk azokat a terheket, amiket feleslegesen cipelünk magunkkal - akár évek óta. Van, hogy tovább kell lépnünk. A könnyed lazasága, amit az előbb pozitívumként említettem egyben a regény gyengéje is. Iszonyat fontos kérdéseket kerülget. De csak kerülget, és felületesen kezeli őket. Kár, pedig...no, de: nem kell mindig a végletekig lelkizni, nem igaz?

"Még középiskolás koromban elhatároztam, hogy nem fogok túl korán férjhez menni. 

Arról viszont megfeledkeztem, hogy ha az ember túl sokáig vár vele, 

akkor már csak kétes beltartalmú, nyomott bonbonokat talál a dobozban. 

És ha őszinte akarok lenni, magamat is a kétes beltartalmú bonbonok közé kell sorolnom."