Könyvfesztiválon jártam

Már a vonaton felkészültem a dedikálásra

Valahogy úgy alakul az utóbbi években, hogy április végén mindig történik velem valami izgalmas, valami emlékezetes, valami maradandó. Gimnáziumban mindig a ballagást vártam, az valahogy mindig tetszett – kivéve, a sajátom, mert azt végigbőgtem. Aztán egyetem alatt egyetemi napok, de mindenképp valami koncert, baráti összetalálka, meg persze - a ballagás. Idén ilyen eseményként a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál jelentkezett- és vésődött be egyúttal az emlékezetes április végi napok közé. Először jártam ugyanis az eseményen. De egészen biztos, hogy nem utoljára. Természetesen, az emlékhez élménybeszámoló is jár - no, és képek is.

A vonatom szombaton reggel nyolc órakor indult, és a rögtönzött szundimnak köszönhetően, viszonylag rövid volt az út (szeretek vonaton aludni, mondtam már? - amúgy buszon is...de vezetés közben nem szoktam).

Megtaláltok? Én is ott állok a sorban

Persze, mindenekelőtt kipakoltam a kis könyvkupacom egy fotó erejéig - a velem szemben ülő hölgy őszinte meglepődésére. Ezúton is elnézését kérem: és igen, mindegyik könyvet elolvastam. Pesten az egyik legjobb barátnőm, Virág várt rám. Mivel viszonylag ritkán találkozunk, plusz öröm-boldogság volt a napban, hogy vele tölthettem ezt a pár órát. A Könyvfesztiválra érve nagyjából rögtön Nemes Jeles Lászlót pillantottam meg, ez annyira hihetetlennek tűnt, hogy csak percekkel később esett le, hogy kivel is találkoztam (ami azért némileg túlzás, mert jó néhány lépésre állt tőlem - na, de akkor is!). Túl sokat nem is nézelődtünk. Könyvfesztiválozásom egyik nem titkolt célja ugyanis az volt, hogy találkozhassak Böszörményi Gyulával, aki ekkor már jó fél órája dedikált valahol. Nem volt nehéz megtalálni, hol...

A nagy találkozás - Böszörményi Gyulával

...a sor ugyanis óriási volt. Nem volt mit tenni, beálltunk a hosszan kígyózó embertömeg legvégére, és kihasználva az időt, megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat Virággal, no meg az elmúlt pár hónap eseményeit. Április elején már jártam Budán, akkor a ciszterci öregdiákok konferenciáján, a Ciszterencián. Épp ecseteltem az - egyébként fantasztikus - esemény történéseit, mikor az előttünk lévő lány - aki valahogy már kezdettől fogva ismerős volt valahonnan - ránk mosolygott, és annyit kérdezett: "Ti is ciszterci diákok vagytok?". Bevallom, ilyenkor mindig megdobban a szívem, olyan jó érzés ismeretlen ismerősökkel találkozni, és mennyire jó már: két pécsi és egy fehérvári ciszterci öregdiák így találkozik. Aztán, ahogy sorstársaimmal haladtunk a cél felé (ilyenkor amúgy mindig rám jön a szómenés, szóval azt a röpke két és fél órát simán végigbeszél(get)tem) az is kiderült, hogy a lányok ismerik és követik a Blogturné Klubot. Ez egy tök új helyzet volt nekem, még sosem találkoztam ismeretlen blogolvasókkal, és huh - nagyon jó érzés volt személyesen is valamiféle visszacsatolást kapni. Szóval, köszi csajok!

Leányrablás Budapesten - dedikálva :)

Két-két és fél óra várakozás után aztán elérkezett a pillanat, és végre én is sorra kerültem (a szómenésem még mindig nem múlt el). Őszintén felemelő érzés volt azzal a nagybetűs ÍRÓval találkozni, akinek a könyvét egyszerűen imádom! Az Ambrózy báró esetei trilógia első két részéről szóló - nem titkoltan - elfogult és abszolút pozitív véleményemet már ismerhetitek (a blog legolvasottabb bejegyzései közé is tartoznak egyébként), de beszélgetni Böszörményi Gyulával, aki a történetet papírra vetette: no, erre már nincsenek szavaim. Köszönöm! Felemelő élmény volt, és tényleg bízom benne, hogy még találkozhatok vele.

Mondhatnám, hogy a dedikálás után gyakorlatilag bármi történhetett volna velem. Amiért érkeztem, megkaptam. Már ekkor elégedetten utaztam volna haza. Miazhogy! Sokkal fantasztikusabb élmény volt ez számomra, mint vártam. Ugyanakkor a nap nagyobb része még hátravolt. Indulhatott a nézelődés-felfedezés! Teljesen naivan és tapasztalatlanul mászkáltunk a kiadói pavilonok között. Tipikusan, mint akiknek minden vicc új. De imádtam! Kicsit meleg volt, egyre többen is voltak (és a tömegben néha rám tör a pánikroham, ami azért így egy picit vicces - bár ott és akkor annyira nem). Végül úgy döntöttünk, a sorban ácsorgás és várakozás (részemről a két óra folyamatos szövegelés) eléggé lefárasztott minket ahhoz, hogy megebédeljünk. Mikor visszaértünk a Millenárisra, ha lehet, még többen voltak, mielőtt ebéd után néztünk volna. Ez meglehetősen megnehezítette a dolgunkat...de azért nem adtuk fel.

Engem láss - táska és könyv

Az Athenaeum és a General Press Kiadó közös standját ugyanis mindenképp meg akartam látogatni. Az utóbbi időben ez a két kiadó - és persze a könyveik - állnak hozzám a legközelebb, és nagyon-nagy öröm volt számomra végre találkozni a Kiadó munkatársaival, elsősorban Ágival, akinek ezúton is nagyon köszönöm kedvességét! Végül öt új kötettel és az én kis Nicholas Sparksos álomtáskámmal gazdagodtam - alig várom, hogy a villoghassak vele aaa...igazából: bárhol! Odavagyok érte. Kész. Pont. A nap végére már egészen sikerült megszokni a tömeget is, bár az innivalóért való sorban állás nem tartozott a kedvenceim közé - jutalmul viszont megleptem magam két gombóc fagyival is. A Don Bosco Cukrászda és Családi Fagyizót mindenkinek ajánlom sok-sok szeretettel, rég nem ettem ilyen isteni fagyit!

Hazafelé a vonaton

De egy valami még hátravolt! Méghozzá a belépőjegyem levásárlása. Erre pedig az Európa Könyvkiadót, azon belül is Szécsi Noémi A budapesti úrinő magánélete című könyvét szemeltem ki. A kiadói kedvezménnyel és a kuponommal egészen baráti áron sikerült hozzájutnom ehhez a már régóta kívánságlistás könyvhöz, úgyhogy igazán fantasztikusan sikerült zárni az idei - számomra első - Könyvfesztivál szombati napját. Tele élményekkel, jó beszélgetésekkel és találkozásokkal, kicsit (nagyon!) fáradtan szálltam fel a vonatra, és intettem búcsút egy kis időre a fővárosnak. Azt nem ígérem, hogy jövőre is a szombati napot célzom be, viszont már most várom a nyári Könyvhetet :)