A Dal 2015 - első elődöntő

Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatóinak gyakorlatilag mindegyikében elhangzik a bűvös mondat: A Dal nem a hangok versenye, hanem a daloké. Ez abszolút így van. Már csak azért is, mert a hang alapkövetelmény. Ne csúszkáljon, ne bizonytalankodjon, ragadjon magával. Szerintem. Ugyanakkor - az első elődöntő alapján - úgy érzem, kicsit mindkettőnek híján vagyunk idén...

Abszolút Eurovízió-fan vagyok, így az első elődöntő előtt már felállítottam magamban egy szűk kört azon dalok közül, melyeket mindenképp a döntőbe várok. Előfordul persze, hogy az élő előadás kicsit átírja a véleményem. Ez már az első adásban is így volt - pozitív és negatív értelemben egyaránt. Idén egyébként kicsit átalakult a műsor: új zsűritag, új szabályok, új műsorvezetők. Örülök Pierrot-nak, Gundel Takács Gábor viszont hiányzik. A néző mint ötödik zsűritag abszolút jó ötlet, nem látom értelmét azonban az applikációnak - a szavazatokért mindenképp fizetni kell - még akkor is, ha csak alapdíjat. Egyelőre nem éreztem szükségét, hogy letöltsem.

No, de lássuk az est főszereplőit - sorban!

MAGYAR BORI: LEAD ME TO HEAVEN

Bármiről is van szó, minden kezdet nehéz. Egy dalversenybe meg pláne nehéz belevágni: valami maradandót kell alkotni és előadni a színpadon ahhoz, hogy 5-6 dal múlva is emlékezzen a néző az elsőre. Magyar Borinak, érzésem szerint ez nagyon nem sikerült. Amellett, hogy hamisnak éreztem, az egész színpadi jelenlét totális reményvesztettséget, bizonytalanságot sugárzott, noha nem kezdő énekesnőről beszélünk. Pierrot szerint a dal ütős, tele kihasználatlan lehetőségekkel. Van benne valami...

FARKAS-JENSER BALÁZS: LIAR

Fura, az első meglepetés rögtön egy pozitív volt. És  mindjárt a műsor elején. Előhallgatásaim során elsiklottam e dal felett, mert nem fogott meg különösképp - s bevallom, az előadóval sem igazán szimpatizáltam. Fellépése alapján viszont még egy kört mindenképp adtam volna neki. Külön tetszett, hogy Balázs nagyon nyitott volt a "kegyetlenül őszinte" zsűri kritikáira, és már a színfalak mögött ecsetelte Harsányi Leventének az új terveit a dallal kapcsolatban. Kíváncsi lettem volna, mit hozott volna még ki belőle...

SZŰCS GABI: ÚGYSEM FELEJTESZ EL

Én kedvelem a kissé zizzent dalokat, a Mrs. Columbo 2013-as versenydala, a Játszd újra! például azóta is a zenelistámon van. Ez a szám viszont csupa rejtély számomra, és csak kérdéseim vannak: miért írták meg? miért énekelték fel? hogy kerülhetett a harmincba? hogy kaphatott ugyanannyi pontot, mint Farkas-Jenser Balázs? mit keres Zoltán Erika a színpadon? milyen súlyos csípőficamban szenvednek a vokalisták? miért mutattak be félig a nézőknek? és úgy egyáltalán: hogy a búbánatban juthatott tovább ez a borzalom?

PASSED: MESMERIZE

...és alighogy túléltük a Szűcs Gabi-féle agyhalált, következett a következő sokk. Az előhallgatás során abszolút kedvenc volt a Passed dala. Fiatal együttes, tavaly érettségiztek (ez tutibiztos, mert Tatár Csilla kb. féltucatszor mondta el ezt a borzasztó fontos információt). A lényeg persze nem ez, hanem az, hogy a Mesmerize-t egyedinek, üdének találtam, nemcsak a hárfa miatt, hanem úgy egyébként is: tetszett! Az elődöntő előtt nagyjából ugyanazokat a jelzőket aggattam a számra, mint a zsűri szombaton: szertelen, fiatal, bátor. Aztán megszólalt a zene, és a hang. Csalódásköb. Mindenesetre, számomra érthetetlen módon, ők zsebelték be az est legtöbb pontját. Azért optimista vagyok, és bízom benne, hogy legközelebb jobban megy nekik (és sikerül valami csinos cipőt is szerezni). Hajrá!

BOGI: WORLD OF VIOLENCE

Ha dal, akkor Bogi! Szeretem, hogy minden évben láthatom és hallhatom a versenyzők között. Az első évben nem igazán kedveltem a dalát, a Tükörkép-et, így abszolút meglepetésként ért a tavalyi We all, ami a mezőny egyértelműen egyik legerősebb dala volt. De hogy szó essék az idei Bogi-dalról is: ugyan nem gondolom, hogy annyira ütős lenne, mint a 2014-es szerzemény, de a szombati este mindenképp egyik legkiemelkedőbb előadása volt számomra. Bogi a biztos pont. Szurkolok neki!

KARMAPOLIS: TIME IS NOW

Mivel belőlem ez a dal csupán totális érdektelenséget képes kiváltani, most az együttes és a zsűri értékelésére támaszkodom. A Karmapolis tagjai a fellépés után úgy érezték, megugrották a saját maguk szerinti lécet. Magdiban folyamatos ellentét feszül e szám kapcsán, míg Csiszár Jenő szerint ez a dal maga az érett, felnőtt, minőségi rock&roll. Mindenesetre, továbbjutottak.

SZAKÁCS GERGŐ: ŐSZ UTCA

No. Szakács Gergő dala az egyik olyan, melyet az előhallgatások során képtelen voltam végighallgatni. Annyira jót ígért ez a dalcím, hogy talán "hallatlanban" is túl sokat vártam tőle. Nem jött be, nagyon nem. A dalszöveg alapvetően közhely-gyűjtemény, melyhez társul egy olyan zene és hang, mely az én fülemnek és lelkemnek kevésbé befogadható.

ANTAL TIMI: WOKE UP THIS WAY

Az X-faktor óta nem igazán hallottam Timiről (pedig a felkonferálás szerint két lemeze is megjelent), úgyhogy igazán kíváncsi voltam arra, milyen lesz. Az előhallgatás során "elmegy" kategóriába soroltam a dalt. Nem tudom, hogy a többségében kritikán aluli, unalmas dalok között volt egy kis felüdülés a Woke up this way, de nálam robbant. Ennek ellenére a zsűrit nem győzte meg.

TÓTH VERA: GYÉMÁNT

Ahogy Tóth Vera dala megszólal, rögtön hallom a Skyfallt. De a szöveg mindjárt az elején leszögezi: "Ne ígérj, ez ugyanaz a dal! Kérlek, ne szólj!" Így hát befogott szájjal végigunatkoztam a dalt, melynek mindezekkel együtt és mindezek ellenére is a legnagyobb volt a visszhangja másnap az interneten. Illetve, nem a dalnak, hanem annak, hogy Vera kiborult. Nem hinném, hogy bárki (jelen esetben én) érzelmi vagy értelmi csődtömeg lenne azért, mert azt mondja, ez a dal nem jó. Ez a dal konkrétan rém unalmas. Persze, futhatjuk a tiszteletköröket, hogy jaj, Vera, csodálatos a hangod! Ez nyilvánvaló tény. Mint ahogy az is, hogy ez a ruha nem állt jól neki. Legközelebb felvesz másikat (mert, hogy lesz legközelebb). Ennyi. 

MDC: MANIAC

Ez a dal kicsit sokat képzel magáról. Kicsit úgy gondolja, ha a Runningnak sikerült, akkor nekem is fog, csak amiatt, mert (ahogy az együttes fogalmazott) egy "elterjedt problémáról" akartak nagyobb közönség előtt is szólni. Magdinak nem volt elég. Pierrot pedig nem mert túl sokat kekeckedni, mert tartott attól, hogy az MDC fő tábora esetleg megfojtja őt a plüssmaci-gyűjteményével. Nincs hozzáfűznivalóm.

Miután mind a tíz produkció bemutatkozhatott, felállt a zsűri és - részben - a közönség sorrendje. Ez alapján biztos továbbjutó: a Passed, Bogi és Tóth Vera. A negyedik-ötödik továbbjutó azonban (pontegyenlőség miatt) kérdéses volt. A biztos továbbjutásért még hárman álltak sorba: Farkas-Jenser Balázs, Szűcs Gabi és a Karmapolis. Miután a zsűri kétszer is kiemelte, hogy Szűcs Gabi dala szinte egész biztosan nem ér Eurovíziós szereplést, viszonylag meglepő volt, hogy míg őt továbbvitték, addig Farkas-Jenser Balázs kezét tulajdonképpen elengedték. Pedig a naiv néző esetleg azt is gondolhatta, hogy ha már ott az a bizonyos ötödik zsűritag, esetleg ő is beleszólhat kicsit az eredménybe). Jöhetett a közönségszavazás.

S míg várjuk a szavazatokat, kitérnék magára a műsorra, a műsorvezetésre. Mivel kezdetek óta rendszeres nézője vagyok A Dal-nak, ezért van némi összehasonlítási alapom is. A Dalt olyan műsornak tartom, ahol mindenki nyer. Az előadók azért, mert sokuknak ez a műsor jelent egyfajta bemutatkozást, szélesebb körben való ismertséget. A néző pedig azért, mert sok új előadót ismerhet meg, többféle stílust is hallgathat, közben esetleg még jól is szórakozik, kedvencet választ, szurkol, érvel. Legalábbis, én emiatt kedvelem ezt a versenyt. Eszem ágában sincs senkivel összeveszni, elmondom a véleményem, meghallgatom másét, és semmi gond nincs azzal, ha a nézetek nem egyeznek. Bárki fog kijutni Bécsbe (még, ha nem is a kedvenceim egyike), támogatni fogom, mert így tartom helyesnek.

Kifejezetten tetszett az első adásban, hogy ennyire megoszlottak a pontszámok, hogy végre nem csak öttől felfelé zsűriztek, és hogy végre valaki (konkrétan: Pierrot) kimondta: nem gondolja, hogy nincs pont nyolc alatt. Sosem értettem, hogy egy verseny első körében mi a baj az 5 körüli (alatti) pontszámokkal, hiszen onnan még lehet fejlődni.
A műsorvezetők közül, ahogy az elején is írtam, nagyon hiányolom Gundel Takács Gábort. Tatár Csillát nagyon kezdőnek érzem, mind műsorvezetés, mind az angol dalcímek kiejtésében. Ráadásul az est végére teljesen kifáradt, és butaságokat mondott. Érdekes például az az elszólás, hogy a szavazás lejárta előtt 1 perccel mondta be: hogy most indítja el a voksolást. Nyilván nyelvbotlás (illetve, remélem). A másik pedig, hogy a vendégfellépő felkonferálásnál elmondta, hogy Fábián Juliék a Like a child című számot adják elő, ennek ellenére a Shine szólalt meg (feltételezem, nem az utolsó másodpercben gondolták meg magukat). Ettől függetlenül szurkolok Csillának, nyilván bele kell rázódni egy újfajta szerepbe, és azt gondolom, nem halad rossz úton.
Mégis: ha összességében néhány jelzővel kellene illetnem a műsort (elvonatkoztatva a versenyzőktől és a zsűritől), azok a következők lennének: amatőr, kisszerű, szervezetlen, hozzá nem értő. A kamera mindenfelé rezgett, a bemutatkozó bejátszások alatti ordító helyesírási hibákról már nem is tennék említést. 

A műsor legkiemelkedőbb produkcióját egyértelműen Fábián Juli és a köré szerveződött csodálatos zenekar nyújtotta. Versenyen kívül egyenesen a döntőben lenne a helye!

A közönség Antal Timit juttatta tovább. A továbbjutók tehát: Passed, Tóth Vera, Bogi, Szűcs Gabi, Karmapolis és Antal Timi. A kritikai megjegyzéseim mellett és ellenére, optimistán várom a folytatást, szurkolok a versenyzőknek, követem az eseményeket...és bízom benne, hogy egyre színvonalasabb műsorokat láthatunk szombatonként :)

Képek forrása: mediaklik.hu/adal, ESC Hungary facebook oldal