2017. november 27., hétfő

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi

A Libri Könyvkiadó gondozásában 2016-ban jelent meg Becky Albertalli ifjúsági LMBT regénye, a Simon és a Homo sapiens-lobbi. A történetből készülő film a tervek szerint hazánkban is moziba kerül majd.

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Eredeti megjelenés: 2015.
Hazai megjelenés: 2016. 
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Weisz Böbe
Téma, műfaj: ifjúsági, LMBT
Megrendelhető: ITT
Terjedelem: 324 oldal
Csillagérték: 7

Fülszöveg:
Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG. Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…Becky Albertalli első regényének hősébe immár 13 országban szerelmesek a lányok, és hát mit tagadjuk, a fiúk is.

Vállaltan nem szeretem az Oreót. Ne kövezzetek meg érte, de fogalmam sincs, miből is ered tulajdonképpen e furán brutálédes töltelékkel telenyomott fekete-fehér édesség sikere. „Bezzeg az én időmben” a Pilóta keksz volt a sláger, akkor éreztem magam a legügyesebbnek, ha a fincsi csokis belsőt egyszerre tudtam lepattintani a kekszről (néhányszor sikerült). Felmerülhet a kérdés, hogy a Becky Albertalli könyvéről szóló bejegyzésemnek mi köze is van ehhez a rövidke eszmefuttatáshoz.

Illusztráció
Nos, Simon – vagyis a történet főszereplője – rajong az Oreóért. Persze, nem ez játssza a főszerepet az életében, ez csak amolyan megédesítője az egyébként titkokkal övezett mindennapjainak. Simon ugyanis a virtuális világban, álnéven osztja meg szíve búját-baját, vagyis életének legőszintébb részét. Fura, nem? Vadidegeneket fogad őszinte bizalmába, akik szintén álnéven vannak jelen a világban, miközben saját szeretteit és barátait mintha kizárná, de minimum rettegne a reakciójuktól. Bevallom, én a könyv olvasása kapcsán le is ragadtam ennél a pontnál, s maga a részletes cselekményleírás csak fejezetekre tudta lekötni a figyelmem. Ha ifjúsági könyvet veszek a kezembe, igyekszem olyanokat is válogatni, melyek nagyon mai és nagyon aktuális problémákra hívják fel a figyelmet – természetesen, a romantika és az e életszakaszt érintő „általános” problémák is jelen vannak a szórásban.

Szerencsére, egyre több jó (!) problémafelvető, vitaindító és elgondolkodtató könyv jelenik meg hazánkban (magyar szerzők tollából is) az internetes zaklatástól, a mozaikcsaládok létrejöttének nehézségein át egészen a homoszexualitásig. Örömteli, hogy ezeket a könyveket forgatja is a megcélzott korosztály, s ami talán még örvendetesebb, hogy a tanítványok vagy a kollégák ajánlására (tapasztalataim szerint) a tanárok is vevők rá, hogy kezükbe vegyenek egy-egy ilyen történetet, adott esetben bevigyék órára. Nem akarok nagyon belemenni az oktatáspolitikába, az irodalomtanítás mikéntjébe, de számomra ez is szerves részét képezné az oktatásnak: olyan témakörökkel (!) foglalkozni, melyekkel a gyerekek a mindennapokban is találkozhatnak. Az örökérvényű témák és művek mellett az aktualitást. Olyan szerzők műveit olvasni, akik arra is rávilágítanak, hogy az irodalom nem valami múltban lebegő megfoghatatlan szentség, hanem ma is aktívan zajló, aktuális problémákat, érthető nyelvezetben bemutató lüktető forrás. Ezzel pedig nem az oktatás fókuszában álló szerzőket, kötelező olvasmányokat szeretném kritizálni, mert az alapismeretek, a források elsajátítása természetesen elengedhetetlen, csupán a borzalmasan mellélőtt arányokra, a tanárok behatárolt lehetőségeire, a szabad és kritikai gondolkodás kibontakozási lehetőségeinek korlátaira.

Illusztráció
A Simon és a Homo Sapiens-lobbi érzésem szerint egyszerre két problémát ragad nyakon. Az egyik a virtuális térben zajló kapcsolatépítések előretörése, a másik a homoszexualitás. Mindkettő olyan, ami egyrészt foglalkoztatja a fiatalokat, másrészt pedig nagyon fontosnak tartanám, hogy ezekről a gyerekek szabadon beszélgethessenek, hogy megoszthassák véleményüket. Személyesen. Mert mindannak ellenére, hogy a virtuális tér egy csomó lehetőséget biztosít számunkra, a kapcsolati formákat is nagyban befolyásolja. Néhány éve volt szerencsém egy tizenéves, az iskolában épp összekerülő osztály összecsiszolódását megfigyelni. Számomra – akkor huszonnégy voltam – nagyon újnak és érthetetlennek bizonyult, hogy bár a gyerekek egész nap együtt voltak, míg a virtuális térben (az iskolai tevékenységek után) nem ismerték meg egymást, addig személyesen sem alakult ki közöttük barátság. Hangsúlyozom: úgy, hogy egész nap együtt voltak.

Mielőtt viszont komolyabb vizekre eveznénk, vissza a könyvhöz! Ami meglepően cukin tálalja Simon virtuális szerelmi kapcsolatát. Sok helyen olvastam már, de a cukormázas jelző tényleg nem áll messze a történettől (vagy, hogy visszacsatoljak az első bekezdésre: olyan oreós). A könyv talán a kezdő LMBT olvasóknak lehet a legideálisabb. Mesés, cuki sztori – nem feltétlenül a fogalmak legpozitívabb értelmében, mert egy jól megírt, kissé túlidealizált történeten, kedvelhető karaktereken kívül igazából számomra nem adott olyan újdonságot vagy többletet, ami miatt rajongani tudnék a könyvért. Lehet, hogyha ez lett volna az első ilyen történetem, jobban tudnám értékelni, de ha ennek a kötetnek a hatására lesznek nyitottabbak az olvasók a téma iránt, ám legyen. Kíváncsian várom az adaptációt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése